Nei Pori.

9 nap Görögország.

Karszalag.

Csupasznak érezném nélküle a csuklóm. Nem akarom levenni. És persze nem is fogom. Itt jöhetne a "költői kérdés". Miért? De nincs szükség rá, és igazából nem is lenne költői ez a kérdés. Mivel tudom rá a választ.

Azért, amiért újra meg újra meghallgatok egy számot, megnézek egy filmet, megszagolok egy virágot. Amiért még mindig elhallgatok, ha megszólal a Wonderwall. Amiért évek óta nem hallottam a From yesterdayt. Amiért a pénztárcámban őrizgettem a rózsaszínűvé fakult Felcser karszalagot.

Ezek az én fényképeim. És eszemben sincs lemondani róluk.

Ahol kezdődik.

Blog. Bizony.
Miért? Nem tudom.
Nem feszítenek szét az érzések, nem kívánkoznak papírra, illetve monitorra. Tudom kezelni. Nem kavarognak bennem a gondolatok. Inkább szabályos pályát alkotva újra meg újra visszatérnek egy bizonyos pontra. Valakihez. Igen. Ezért a blog. Hogy lássam leírva, mondatokba nyomorítva azt, ami foglalkoztat. Kicsit kódolva, talán úgy, hogy csak én értsem.
De ez miatt nem magyarázkodom.